Váci Mihály: Én szőke városom

Szeretem lányos szeleid
én szőke városom!
kibontott hajú éjjeleid
a felhő-vánkosokon;
hullámzó szerelmeim ragyogását
a szélrázta rozson.

Szerelem-váró nyírfáid
fehér sikolyát,
mennyekbe vándorló
jegenyék fasorát,
s amivel fiadat te megáldod:
a porfelleg-glóriát.

Szeretem dűlő-utakon
bújdosó bánataid,
s a kerék-nyomokon
a szelek szimatait,
amikor keresik egeid
le-lehunyt távlatait.

Ez a táj tanított
szeretni Hazát!
Ez a por mutatott
arányaidra — világ!
Itt lett rokonom
a Három-Milliárd!

A Sors ide visszasodor
s fölötted a vágy ki-kitár,
ahogyan aranyosan a por
tetőidre szitál,
s fészek felett ölelően
kinyílik a szárny!

Szeretem lányos szeleid
én szőke városom!
Szerelmeim ragyogását
a szélrázta rozson,
s kibontott hajú éjjeleid
mindig szeretni fogom!